Ha már van párod, házastársad, akkor kérdés lehet-e ez? Igen, sajnos. Rengeteg egyéni sorssal találkoztam már, amikor a meglévő “társ” , a betegségedet megtudva, egyszerűen odébb állt. Ott maradtál egyedül a saját pszichés és valódi rémeiddel, talán már rokkantként, minimális jövedelemmel. Lehet, hogy már ott ültél a tolószékben, kezedet sem tudtad használni, viszont fel kell nevelned a gyermekeidet, történjék bármi. Valljuk be, ez nem könnyű helyzet. Ha szerencsésen választottál, akkor a férjed vagy a feleséged melletted áll, megérti az állapotod, hiszen felelős neurológus a felállított diagnózis után, mindkettőtöket behív, felvázolja a kór lefolyását, felvilágosít, mit tehetsz te és mit tehet a házastárs a minél zökkenőmentesebb élet reményében. Alapból roppantul tiszteled ezért a párod, szereted és érzed ő is szeret, hiszen, ha nem így lenne, már rég lelépett volna, de a szavak amelyek ezt kifejezhetnék, túl ömlengősek, hát lerajzolod, amit érzel. Erre is megfelel a terápia, mint oly sok minden másra. Mi a helyzet akkor, ha már több éve SM állapotú vagy, pontosan tudod, mi lehet a végkifejlet és ekkor tör rád ajtóstól a szerelem? Vívódsz, tipródsz, nem érzed jogodnak, hogy egy másik embert magadhoz köss, tudva ő mennyit veszíthet? Úgy érzed nem adhatod meg neki az együtt szárnyalás lehetőségét, te már nem járhatsz vele hegyet mászni, mélytengeri búvárkodni,, akrobatikus rockot járni vagy csak tombolni egy jó koncerten? Így elsétálsz és átengeded másnak ezt az opciót? Vagy nem gondolkozol ezen és lesz, ami lesz, belevágsz, addig is volt néhány szép, érzelmekben, andalgásban eltöltött éved? Nos, ez az élethelyzet sem fáklyásmenet. Ráadásul a kérdés nyitva is marad, hiszen a ráció ritkán írja felül a mindent elsöprő érzelmeket.
Kommentek