Biai: Önarckép
Nem, tudtommal Biai nem volt SM állapotú, ám ettől függetlenül odavagyok a grafikáiért.
A 2. Világháború után főként könyvillusztrációkat rajzolt, többek között Arany János műveihez.
Ekkortól datálható a grafit iránti szenvedélye, elmélyült a Duna parti természetben, számomra egészen különös varázslat látni miként lehet erőlködés, tűpontos precizitás nélkül ábrázolni a valóságot.
Még véletlenül sem törekszik fényképszerű képekre, mégis ott lehetünk az általa alkotott tájakon.
Igaz, ő is színesben kezdte, a Képzőművészetin Csók Istvánnál tanult.
Később ösztöndíjas lett Franciaországban, de járt tanulmányúton Olaszországban és Hollandiában is.
Festményei közül az egyik önarcképe ejt leginkább ámulatba.
Most, hogy már kezdem én is sejteni mennyire nehéz saját magunkat ábrázolni.
Groza-Kovács: Önarckép
Önkéntelenül is azt ábrázoljuk,amit mi látunk magunkból, hiszen képtelenek is volnánk máshogy tenni.
Hogy ez aztán mennyire realisztikus, csak egy külső szemlélő mondhatja meg.
Ennél jóval egyszerűbb az idegen tárgy ábrázolása, ott objektív tudsz maradni.
Biai: Hajóállomás
Látható a képen, a festő csupán a fények és az árnyékok játékával érte el azt, amit mindannyian szeretnénk, akik a ceruzát és a radírt választották.
Kétségtelen, nagyobb a kihívás nekünk, SM állapotúaknak, pont, mert kirándulgat a kezünk önállóan és nem mindig akar velünk szinkronban dolgozni.
Na, de oda se neki! Végül is nem fontos Biai-vá válnunk, elég, ha magunkat adjuk.
Ettől még nézegethetjük a nagy festők, grafikusok alkotásait, örömünket is lelhetjük benne, olykor talán még technikai ötleteket is csenhetünk, ha jobban belemélyedünk egy-egy festményükbe, rajzukba. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: