Azért kezdtem neki ennek a blognak, hogy reményt, kitartást, erőt sugalljak a friss SM betegeknek és kicsit feloszlassam a homályt a környezetükben élők szeméből.
Zsolt könyvének már a címe is roppant pesszimista, gondolkodtam, ennek bemutatása valóban a fenti célt szolgálja-e.
Igen, mindenképpen. Megmutatja, lelkileg mekkorát zuhanunk, milyen borús gondolatok, milyen félelmek munkálnak bennünk. S mint a Főnix, a mesebeli madár, aki mindig elég és a hamvaiból újra és újra felépíti önmagát, úgy kecmereg ki írónk is a mentális Marianna-árokból.
Szemezgetek a könyvéből:
“Büszke vagy magadra?
Ez nem büszkeség, hanem egy kétségbeesett kísérlet: mivel nincsen más, nem hátrálunk, hanem előre megyünk.”
“A laboreredmény csak két hónap múlva jött meg, mert nem volt reagens anyag a vizsgálathoz. Jellemző a magyar egészségügyre a pénzhiány.“
“Azért nem felejtettem a korábbi nyugtatgató szavait, ezért mellékesen megjegyeztem:
– Doktornő azt mondta, hogy nem fog fájni a vizsgálat.
Tovább írogatott, fel sem nézett az irományból, és közönyösen csak ennyit mondott:
– Nekem nem is fájt.“
“Összeszedtem minden iratot, és a kijelölt időpontban megjelentem a nyugdíjazó bizottság előtt.
A bizottság két katonaorvosból állt, akik átnézték a leleteket, és megkérdezték:
– Miért jött?
Hogyhogy miért jöttem, csodálkoztam magamban, ezt nem értem.
– Nyugdíjazás miatt.
– Nyugdíjas akar lenni? – kérdezte az egyik doktor.
Mi másért jöttem volna a nyugdíjbizottság elé? Úgy gondolták, énekelni fogok vagy verset mondok?
– Igen, nyugdíjas szeretnék lenni – válaszoltam határozottan.”
“Több alkalommal megtámadtak intézkedés során különféle tárgyakkal: pisztoly, kés stb.
Minden esetben legyőztem az ellenséget, és végrehajtottam a feladatot, több alkalommal kitüntettek.
Nem vagyok szuperhős, de a kötelességemet mindig teljesítettem minden körülmények között, legyen az eső, hideg fagyos tél vagy kánikula, a szolgálatot vállalni kellett, mert „a rendőr nem fázik, csak úgy érzi”.
Nagyon sokszor elfogtam a bűnelkövetőket: betörőt, gépkocsitolvajt, rongáló garázda személyt.
Kíméletlenül intézkedtem a törvény szigorával. És most kíméletlenül lecsapott rám is ez az ismeretlen, kegyetlen kór, ami lassan bekebelez, mint óriáskígyó az áldozatát.“
Zsolt tett még egy hatalmas lépést, amikor papírra vetette a gondolatait, egyéni és kollektív harcait, a legősibb pszichiátriai fegyvert alkalmazta, kiírta magából a feszültséget, átadta a klaviatúrának sötét gondolatait, ezzel tisztítva saját pszichéjét.
Nem véletlen, ma már erős, mint az edzett acél, bátran, rezzenéstelen arccal néz bármekkora kihívás elé, hiszen kezében az eszköz, amivel kiemelheti önmagát a rettegésből.
Holnap folytatom, akkor elérhetőségeket is adok majd, hogy megvásárolhasd a könyvet, ha kíváncsivá tett és szeretnéd tovább olvasni.
Ha tetszett, ne felejtsd el megosztani! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: