Ha nem is sikerült őt lerajzolnom a legélethűbben, de azt biztos, hogy minden vonását, minden hajszálát a legnagyobb szeretettel és tisztelettel tettem a helyére. 🙂
Igen, Monspart Sarolta A Példakép, nekem mindenképpen.
Iskolás lehettem, amikor sokat cikkeztek arról az újságok, hogy egy tájfutónő kullancscsípés következtében lebénult. Eddig talán nem is lett volna benne semmi extra, előfordul ilyesmi a világ számos táján.
Ám hírt kaptunk arról is, milyen hősies küzdelemmel, mekkora erővel végezte naponta azokat a feladatokat, amelyek az orvosi előrejelzések dacára újból talpra állították őt.
Ez valamiért bevésődött az emlékeimbe, úgy gondoltom le a kalappal előtte, ez igen, azután el is felejtettem.
Amikor hirtelen jött az SM subom, vizsgáltak erre is, arra is, többek között kullancs vagy egyéb rovar csípésére, akkor ismét ott villogott előttem a sportolónő arca.
Előjöttek az emlékek, akkor és ott megfogadtam, ha ő talpra állt, akkor követem, én sem engedek a tolószék “kényelmének”.
Ha néha már-már besokalltam, ha arra gondoltam elég, nem küzdök a Sorsommal, akkor jött Monspart Sarolta története, ez máris tovább lendített, új megoldások keresésére ösztönzött.
Soha nem találkoztam vele személyesen, mégis meghatározta az életem, megtanított arra, tovább, tovább, mindig csak előre, a siránkozás gyermekeknek való, nem öntudatos nőknek.
Igazán örültem, amikor tavaly megkapta a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét, valóban rászolgált.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: